Bemutatkozás
Egyesek örömmel, mások felháborodva tapasztalják, hogy xenofóbiás, cigány- és zsidóellenes magyarnyelvű portálok tömegéből válogathat az erre kiváncsi internetező.
Ennek a masszának a legnépszerübb tagja – az internetes felületek látogatottsági listájának az élmezőnyében található – kuruc.info.
A portál népszerűségét az a zabolátlan gyűlölet biztosítja, amire egy példa a sok közül a

Zsidóbűnözés alrovatban megjelent,
Megéri-e zsidót ölni? – Egy mészárlásra adott reakció vizsgálata
című írás.
Hogy megéri vagy nem, arra az ópusz szerzője szerint csak az adott helyzet ismeretében lehet pontos választ adni.
A kuruc.info az arra érdemeseknek megadja a hozzászóláshoz való jogot. Ezen jog megszerzésének és megtartásának a szükséges feltételeit a portál a moderálási szabályzatában ismerteti :
Moderálási alapelveink, avagy hogyan szóljon hozzá, ha nem akarja, hogy kitiltsuk?
[…]
Pimasz zsidóknak, baloldali agitátoroknak, liberális provokátoroknak, parasztozó cigányoknak itt nincs helyük, hiszen a céljuk csak a zavarkeltés és a virtuális önkielégítés, de bárki kifejtheti a miénktől eltérő álláspontját, ha az értelmes vita, közös hazánk jövője érdekli.
A továbbiakban azokra az írásokra próbálom felhívni a figyelmet, melyekre a kuruc törzsközönsége a szélsőséges jobboldali szubkultúrát legjobban bemutató hozzászólásokkal reagált.
A régi szép idők
A napi termés ismertése mellett igyekszem leporolni a régebbi bejegyzések szinét-javát.
Elsőként egy mindmáig alul nem múlt remekmű. Ennek a rekonstruálásához szükségem lesz a saját régi bejegyzéseimre.
Vágjunk bele :
Mély sajnálatomra a kuruc.info kivételesen egy honfival bánt el, ezért az a nagy ember gondolatait ma már csak az én bejegyzésem őrzi.

>Ennek a futóbolondnak az összes hozzászólását törölte a kuruc.
A zsidó hullák tömegén jóízüen nevetgélni a kurucon elemi jog, de aki kuruc-kánont sérti, az kiűzeteik a paradicsomból.
Amint azt a kuruc.info kétséget kizáróan bebizonyított : holokauszt nem volt!
Erre jön ez a vadbarom és a nem is létező hatmillóról locsog!
A napi „termés″
2023. szeptember 25.
A kuruc.info

alrovatban foglalkozik az izraeli rendőrség felhívásával.


Közel-Kelet egyetlen demokráciájában ez az alap
felhívásával.



Kezdetben némi irigységgel elegy elismeréssel szólnak hozzá a hívek, de a folytatásban már …

Ez a jótét lélek is a tűzzel játszik, mint nemes elődje, a felejthetetlen Senkise.



2023. szeptember 21.

A kuruc.info most is, mint az utóbbi időben egyre gyakrabban, a tárgyilagos hírközlés idegen tollával a fenekében csak beszámol az eseményről.
A lényegi munka a több mint ötszáz hozzászólóra hárult. És ők hozták is a kuruc-formát.


Ezeken kívül még több mint ötszáz nyilaskás szájtépés.
2023. szeptember 20.

A kuruc.info ebben az esetben is a törzsközönségre bízta a mocskolódást, a portál megelégedett az MTI anyagának a közlésével.
A hozzászólók most se okoztak csalódást.

Ez alak meglehetősen intelligens és mint ilyen, elő példa arra, hogy antiszemiták a populáció teljes keresztmetszetében megtalálhatóak.

Népszerű antiszemita toposz, a zsidó terroristával szembeszálló kődobáló gyarmek.

Ehhez az ostobasághoz nincs mit hozzáfűzni.

Szegénykém.

2023. szeptember 16.
Egy újabb zsidó eseményről, ugyanabban formában számol be a kuruc.info, mint ahogy Orbán Viktornak a zsidó közösség köszöntéséről; azaz, minden változtatás, kiegészítés és kommentár nélkül ismételte meg az MTI közleményét.
A nyúlfarknyi írást itt olvashatja az érdeklődő.
A mérsékelten érdeklődők számára :


Amint látható a portál minden kuruckodás nélkül vette át az MTI anyagát.
A gyalázkodás feladata ezért a hozzászólókra hárult, amit ők szívesen válaltak.

A kurucon még a vallástalanok is hivatkoznak János evangéliumának az alábbi részére :
37Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok. Mégis az életemre törtök, mert nem fog rajtatok a szavam.
38Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam, ti azt teszitek, amit atyátoktól tanultatok.”
39Erre közbevágtak: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám fiai vagytok, azt tegyétek, amit Ábrahám tett.
40De ti az életemre törtök, bár az Istentől hallott igazságot hirdetem nektek. Ábrahám ezt nem tette.
41Azt teszitek, amit atyátok tett.” De tovább erősködtek: „Nem házasságtörésből születtünk, egy atyánk van, az Isten.”
42Jézus ezt válaszolta: „Ha Isten volna az atyátok, akkor szeretnétek engem. Mert az Istentől való vagyok, tőle jöttem. Hisz nem magamtól jöttem, hanem ő küldött.
43Miért nem értitek a beszédemet? Azért, mert nem vagytok képesek meghallani a szavamat.
44Az ördög az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.
Megjegyzendő, hogy Vatikán igyekszik lehetetlenné tenni azt, hogy az idézett szöveg antiszemita célokat szolgálhasson.


A kurucon mindenki tudja, hogy így néz ki a szovjet komiszár, aki természetesen zsidó.
Kuruc-szerte az is közismert, hogy a zsidóknak a felső ajkukig érő, horgas orruk van, valamint az, hogy a füleik aránytalanul nagyok és húsosak.

Ennél az igénytelen mocskolódásnál vannak mívesebb gyalázkodások is.

Ez se az igazi. Az utána következők már jobban igyekezetek.













A kuruc.info törzsközönségének kedvelt foglalatossága a holocaust (, ami mint ők tudják, nem is létezett) számaival való zsonglőrködés.
Ezeknek az embereknek meg se fordul a fejében, az hogy
1. egy ádozata is sok,
2. a zsidótörvények a magyarság szégyenfoltjai.



A kárpótlás is egyike a kedvelt témájuknak. Arról fantáziálnak, hogy az élősködő zsidók, a magyarok adójából jogtalanul élvezett kárpótlásból élnek. Bár az információ elérhető, de egyik se vette még a fáradtságot arra, hogy a kárpótlás valós méreteit megismerje.


Ez a hozzászóló egy ritka jelenség a kuruc portáján.
Már azzal kilóg a sorból, hogy az IQ-ja háromjegyű.
A zsidókat ő se kedveli, de a kipusztitásukat követelőktől igyekszik távoltartani magát.
A szlovák (kurucul tót) származását rendszeresen – és sohase elismerőleg – emlegetik. Ezt megfelelési kényszerrel próbálja elviselhető szinten tartani.


Mint tudjuk, a zsidó büdös, koszos és kaftánban jár.
2023. szeptember 15.
A zsidó újév alkalmából Orbán Viktor köszöntötte a zsidó közösséget.
Az eseményről kiadott MTI jelentést a kuruc.info lehozta.
A nyúlfarknyi írást itt olvashatja az érdeklődő.
A mérsékelten érdeklődők számára :

Amint látható a portál minden kuruckodás nélkül vette át az MTI anyagát.
A gyalázkodás feladata ezért a hozzászólókra hárult, amit ők szívesen válaltak.




Tiszaeszlár mindig kéznél van.









A hozzászólásokat időrendben olvasva, az a benyomásom, hogy az itt megszólaló törzs-kurucok rendes napi „kinek van nagyobb” vetélkedője folyik. A többség által legkeményebbnek elismert hozzászóló, a következő vetélkedőig a „Mint a kő” cím büszke tulajdonosa.
Ez a nemes verseny semmit se mond a versenyzők tényleges vágyairól, miként a potenciális veszélyességéről se.
2023. szeptember 13.
A Magyar Önvédelmi Egyesület feloszlatását szeretné az Országos Roma Önkormányzat (ORŐ) elérni. Lakatos Oszkár, az ORÖ általános elnökhelyettese e célból már egy indítványt is benyújtott az ügyészséghez, hogy az indítson törvényességi felügyeleti vizsgálatot, és kezdeményezze az egyesület feloszlatását a bíróságon.
A kuruc.info az Antimagyarizmus aloldalon megjelent írásban reagált Lakatos Oszkár inditványára. A cikk – a címétől eltekintve –
A hozzászólásokat időrendben olvasva, az a benyomásom, hogy az itt megszólaló törzs-kurucok a napi „kinek van nagyobb” vetélkedője folyik. A többség által legkeményebbnek elismert hozzászólója a like-király cím büszke tulajdonosa. Ez a nemes verseny semmit se mond a versenyzők tényleges vágyairól, miként a potenciális veszélyességéről se.

tárgyilagosnak tűnik.
A hozzászólók cigány- és zsidó ellenes acsarkodása figyelemre nem érdemes.
Csupán egy hozzászólást idézek, mivel ennek a cikk témáján túlmutató tanulságai vannak.

Ez a magyarok házszabályának a megsértése!
A magyarság házszabálya a bevándorló népségek, cigányok, zsidók, stb. számára: Magyarországon, azaz a magyarság házában:
1. Tilos a házszabály, és a törvény megsértése!
2. Tilos a magyarság kultúrájával, szokásaival, szimbólumaival, hőseivel, jelképeivel szembeni tiszteletlenség!
3. Tilos szidni a magyarokat, ledegradáló megjegyzéseket tenni az irányukban, tilos a magyargyűlölet, magyarellenesség!
4. Tilos kiadnia magát magyarnak, főleg, ha közben más identitásából fakadóan szidja, kritizálja, vagy irányítja a magyart!
4. Tilos eltitkolni a valódi nemzeti, és vallási identitását.
5. Tilos relativizálnia a magyarságot. A magyarságot kötelezően el kell ismeri, mint egyedi nemzeti identitást, és tilos keverni azt az állampolgársággal! A magyar népet tilos keverni a magyar kultúra fogalmával is! Tilos rombolni a magyarság identitását! A nacionalizmust, a nemzeti érzést, a magyar nemzetcsaládhoz tartozást tilos támadni, kritizálni, tilos keverni a sovinizmussal, és tilos károsnak tekinteni.
6. Tilos a magyarság ellen a kollektív bűnösség bélyegét használni, tilos élősködni, kárpótlásokat követleni, és elfogadni, tilos a saját kultúráját, vallását, nemzeti identitását, populációját a magyarság erőforrásaiból finanszírozni!
7. Tilos a magyarsággal szemben háborúzni, versenyezni, a kiszaporodásra, kiszorításra, többségre, erőfölényre, hatalomra, kiirtásra törekedni, parazita életmódot folytatni, tilos a magyarság korlátozása, főleg a szólásszabadsága terén, a magyarságnak etnikai alapon, gazdaságilag vagy bárhogy kárt, hátrányt okozni, a magyar földet, vizet, levegőt szennyezni, a magyarság erőforrásait ellopni, elherdálni, eltékozolni, másoknak átjátszani, a magyar érdek ellen cselekedni, a magyarok testi egészségét, javait, az ország területi épségét, függetlenségét, szuverenitását kockáztatni, károsítani, vagy ezekre törekedni, valamint tilos ezen célból külföldi, vagy külföldi finanszírozású országokkal, pártokkal, szervezetekkel, emberekkel kapcsolatot létesíteni, ilyen szervezeteket létrehozni, és működtetni, stratégiai pozíciókat, hatalmat megszerezni, állami pozíciókat, szolgálatot, megbízást, a saját népségét, különösen a magyarság érdekében szemben használni, saját vallását, kultúráját a magyarságra kényszeríteni!
Ellenben kötelező a magyarság számára hasznosnak lenni!
8. Tilos más népségeket a magyarok házában szaporítani, betelepíteni!
9.Tilos törvényt hozni, kikövetelni, kikényszeríteni, kilobbizni, és tilos a történelemoktatásba beleszólni, tilos törvényt, és történelmet írni!
10.Tilos megkérdőjelezni, hogy Magyarország a magyaroké, és hogy itt a magyarság a prioritás!
11 Tilos zsidó, muszlim, és más gyűlölködő, terrorista, illetve az Ószövetségből példálózó, azt hirdető egyházat alapítani, működtetni, finanszírozni!
12. Tilos vallási, jótékonysági, kulturális szervezeteken kívül politikai szervezeteket létrehozni! Tilos továbbá olyan, fedetten nemzetiségi szervezeteket létrehozni, ahol nincs feltüntetve, hogy mely népséghez tartozik! Tilos, a kulturális, vallási, jótékonysági szervezeteiken kívül máshol egymást pozitívan diszkriminálni, főleg tilos a média, és a politika világában, és ilyen módszerrel illegális, például politikai, vagy média szervezeteket létrehozni!
13. Bevándorlóknak, zsidóknak, cigányoknak, tilos önvédelmi szervezeteket, és tevékenységet gyakorolni, vagy ezzel érvelni! Ha bemész valakinek a házába, és úgy, hogy szabadon távozhatsz, önvédelmet gyakorolsz a ház népe ellen, akkor valójában nem védekező vagy, hanem agresszor, hiszen az önvédelem csak a háziúr joga lehet. Ha valami nem tetszik, szabadon el lehet menni!
14. Azoktól el lehessen venni az állampolgárságot, akik ezt megsértik, és ki lehessen őket utasítani az országból!
15. A házszabály szükség szerint kizárólag a magyarság által bővíthető!
Ez a gyermekded szószaporítás kvinteszenciája a szélsőjobb vágyteljesítő fantáziálásra való hajlamának. Félrértéseke ne essék, bár valóban gyermekded, de egyáltalán nem ártatlan fantáziálással van dolgunk. Ugyanis, nem egy az ilyen gondolatokkal játszadozó alakok közül, ha úgy érzi, hogy eljött az ő ideje, akkor a frusztrált álmodozó a vágyait a volóságban kezdi kiélni.
2023. szeptember 12.
A kuruc.info a Holokamu aloldalon foglalkozik Mahmud Abbasz (Abu Mázen) legújabb holokauszt-magyarázatával, amit ennek az angol felíratozású videónak a nézői hallhatnak és olvashatnak.
Zanzásítva az elnök előadása
1. Az askenáz zsidók nem szemiták, hanem kazárok,
2. Hitler nem a zsidó-ellenessége okából, hanem az askenázoknak a gazdasági- és pénzügyi rendszerben
bitorolt helye és elfogadhatatlan morálja miatt lépett a kazárok ellen.
Ezt, a minden holokauszt-tagadó igényt kielégítő megnyilvánulást a kuruc.info közepesre értékelte.

A hozzászólók jobb jegyet adtak Abbasznak :

Mi ebben a nem igaz? Mondjuk megszokhattuk, hogy a probléma manapság azzal van, ha valami túlságosan igaz…

Hogy is van a mondás? Szólj igazat, betörik a fejedet.

Nem értem, mi a probléma Abbász kijelentésével. Eljátszottam a gondolattal, hogy mit szólnék hozzá, ha történetesen zsidó lennék, látnék-e valami elfogadhatatlant benne. A válasz: nem, még mindig így látnám.

Jól megölték őket hogy még mexikóváros polgármestere is scheinbaum.
Menjetek már a toszba…

No, mifene? Csak nem olvasgatott Abbász a terézvárosi Kestler Artúr ( Arthur Koestler )
könyvéből? No meg Daily Expresst 🙂

A hozzászóló Arthur Koestler A 13-ik törzs című könyvére utal.
Júdea hadat üzen Németországnak (Judea Declares War on Germany) felirattal harangozta be a
a Daily Express az 1933. március 24-ei számában azt a cikket, amely egy Németország elleni bojkottról ad hírt. A cikk, amelyre a cím felhívja a figyelmet, valójában nem hadüzenetről közöl jelentést, hanem egy felszólításról a német javak és termékek bojkottálására.

Hitlernek ez a megállapítása IS pontos és igaz.
Erre hivatkozni nem bűn, haenm dicsőaég.
Szomorú, hogy már a palesztinoknál is olyan hitvány az úgynevezett “értelmiség” mint a fehér államokban.
Már ott sem alkalmas a társadalom vezetésére ez a réteg?

Cionisták által pénzelt érdekes származású diktátor, működése mögött álló kőművesekre terelődik manapság a legtöbb figyelem.

Mond meg az igqazat, s egyböl kiderül hol vannak a hazaárulóid elbújva a társadalmadban.
Mondjuk nem újság mert Péter is háromszor is megtagadta a Mesterét pár óra alatt. Holott a Mester csak az igazat mondta.

A holokausztra az a bizonyíték, hogy nincs bizonyíték.
Csak ezt sokan nem akarják észrevenni.
A semmi egy olyan valami, aminincs.:-)

ez a kazáros dolog hülyeség, de az, hogy a hitleri németo. nem vallási alapon, hanem faji alapon irtotta a zsidókat, az tény. ennek oka pedig az volt, h a zsidóságot hitler szociálisan kártékony elemnek, az árja népeken élősködő parazitának tekintette, mely ráadásul, hitler szerint legalábbis, háborús uszítóként döntő befolyásra tett szert londonban, washingtonban és moszkvában egyaránt. nem is szólva arról, hogy hitler meg volt győződve az 1918-as “tőrdöfés”-elmélet igazságáról, mely a világháborús vereségért a zsidókat tette felelőssé. és igen, rotschildok, warburgok és társaik. ezt nem lehetett nem látni
mindez persze még mindig nem vezetett volna a zsidók ilyen mértékű kiirtásához, ha a zsidók kitelepítését az angolok, amerikaiak nem akadályozzák meg határaik lezárásával, és ha ugyanők nem fognak bele németország lakossága és épített öröksége módszeres, ipari mértékű megsemmítésébe. ugyanis nagyon úgy néz ki, h a legvadabb, 1944-től induló időszak zsidó genocidiumát már a bosszú motiválta elsősorban: ha elpusztul a német nép, ti is elpusztultok, zsidók, akik az egész mögött álltok, csak hamarabb.
szóval az az ironikus, és végtelenül szomorú eset állt elő, h a pár tucatnyi dúsgazdag new yorki, londoni zsidó emberiség elleni bűneiért a galiciáner, kárpátaljai koldusszegény, szerencsétlen kiszsidók tömegei lettek munka- és/vagy haláltáborokba küldve
Az ilyen holokauszt-tagadást tagadót kurucosabb időkben agyoncsapták volna. A mai elpuhult világban csupán egy-két ejnye-bejnye a bünti :

Azért van két fő fajtájuk, és Izraelnek két főrabbija, mert a szefárd (a szemitoid)
megkülönbözteti magát az askenáztól (a kazaroidtól)… Persze azért van (bő) átfedés…
Pl. Solymosi Esztert koldus zsidók ölték meg… és dúsgazdag zsidók mentették ki azokat a
sz4rból…
A holokausztos zsidófélék jelentős része nem számított zsidónak a saját törvényeik szerint… Ezt
ritkán hangoztatják..

“faji alapon irtotta a zsidókat, az tény”
Te is fosóhomokra építkezel.
A további mondandód már nem tudott érdekes lenni számomra.
A féligazságok még károsabbak mint a hazugságok, mert az igazság látszatát keltik.

” Több mint százötven palesztin értelmiségi nyílt levélben ítélte el” Lebuktak a zsidó kémek..

A Hamasz biztosan szívesen olvasgat egy ilyen listát! Nincs is szebb annál, amikor magától
elválik az ocsú a búzától! 🙂

Ez jó, piros pont:)
2023. szeptember 11.
A mai csemege :

Izraeli turisták keveredtek összetűzésbe két ellenőrrel a metró kijáratánál
Budapesten – szimatolta ki az újabb holokauszt lehetőségét az rtl.hu az
izraeli Yneten . Tamar Jordani 48 éves jeruzsálemi tanárnőt és 65 éves
édesanyját csütörtökön állította meg két ellenőr. Elkérték a jegyüket, majd
közölték, hogy azok nem érvényesek, mert már elhagyták a belvárost.

A hozzászólások – egy kivételével – ezt a szintet tartották :

a meglepő kivétel :

A probléma sajnos valós, spanyol ismerősök is pont ugyanígy jártak pár hónapja. Lassan, de biztosan egy balkáni pöcegödörré válik az ország.
A rendreutasítás nem maradhatott el :

Megint a zsidókat cumizod.
2023. szeptember 10.

Budapest létrejöttének 150. évfordulójához és az Európai Zsidó Kultúra napjához kapcsolódóan
Kezdetét vette a „Zsidó Budapest 150 éve” programsorozat
írja írja a NEOKOHN.HU portál.
Az írásból megtudjuk, hogy az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár épületében megtartott nyitóeseményen Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere – Ady Endrét idézve – azt mondta, hogy „ezt a várost a zsidók tették európai nagyvárossá”.
Ezt nem hagyhatta szó a kuruc.info. Az eseményt ismertető beszámolójának címéül az Ady Endrétől idézett mondatot választotta (természetesen idézőjelek között, hangsúlyozandó, hogy ennek a mondatnak az ellenkezője se igaz).
A magyar nyelv kuruc dialektusát még nem ismerő olvasó számára, a következő mondat
Egyébként arra érdemes némileg reagálni, hogy valóban a zsidóknak köszönhető-e (nem), hogy Budapest európai nagyváros lett.
segít a tájékozódásban.
Térjünk rá a hozzászólásokra :


Tartalom és forma egysége

Az összes zsidó takarodhatna izraelbe. Vagy az új kazáriába,Kijevbe. Úgy ahogy az őseik jöttek,egy szál büdös kaftánban.

5 ezer éves kultúra 🙂 Na persze…

A kiegyezéstől kezdve olyan zsidóinvázió indult be az országban, amelynek törvényszerűen át kellett csapni valami önvédelmi mechanizmusba. Most is hasonló időket élünk, én el tudom képzelni, hogy ennek a századnak a közepén is beindul majd hasonló folyamat.

Már átcsapott 44′-ben. Abból is rosszul jöttünk ki.

Nem akarok annyit várni…

Csak azt nem kellene elfelejteni, hogy amíg régen, gondolok itt az 1800-1900-as évekre,
zömében a magyaroknál volt a fegyver, napjainkban a zsidók kezében van!

mindig a zsidók kezében volt, csak odaadták nekünk, hogy mi dögöljünk meg általa
és az ellenség, akinek szintén a zsidók adták a kezükbe.

Nem tudom hol olvastam, hogy Einstein birtokában volt egy magyar tudós naplója
Kempelen Farkas? nem emlékszem) amiben leírta már a relativitás elméletet. Ezzel arra
próbáltam célozni, hogy sok összelopott tudományos elméletet mutattak be sajátjukként!

Bólyai János volt, a legnagyobb magyar koponya, akitől mindent elloptak, Mileva
segítségével a Bólyai hagyatékból és így lett Einstein a világ zsenije (nem
Kempelen Farkas). Szerintem ezt Te is tudod, csak hirtelen nem jutott eszedbe.

Úgy tudom Mileva nem volt ott amikor Einstein ellopta a kéziratokat.
Viszont Mileva nélkül nem lett volna se speciális se általános relativitás
relativitás elmélet, mert minden mélyebb meglátás Milevától származott.
Nem véletlenül kellett Einsteinnnek átadnia Milevának a Nobel díjat az
pénzjutalommal együtt.
Foglaljuk össze : a zsidó Einstein az elmélet alapját lopta. Ami a neve alatt futó kevéske plusz, azt se ő, hanem a bolgár Mileva tette hozzá a lopott szellemi vagyonhoz.
Ezt a sületlenséget a marosvásárhelyi Népújság
Bolyai János és a relativitáselmélet
című írása cáfolja.
2023. szeptember 6.
Harminc éve, 1993. szeptember 4-én temették újra Horthy Miklóst. Az évforduló alkalmából rendezett ünnepségen Lázár János miniszter nagy szavakkal méltatta az egykori ellentengernagyot.
Az eseményről a telex.hu-n jelent meg egy bőséges beszámoló
A miniszter beszédére Frölich Róbert országos főrabbi reagált :


A hozzászólások szine-java :
A kuruc.info felháborodottan reagált arra, hogy a mi magyarok dolgainkba ők a zsidók beleütik az orrukat.

A kávéját ki fizette ennek a göbe metéltnek?

Hálátlanok! Befogadt őket a magyarság, ha lehetett még védte is őket… és ezek mást sem csinálnak, mint ekézik ezerrel a magyarságot!
Miért csodálkoznak, ha sokaknak elegük van belőlük? Gusztustalan ez az egész!
Ui.: “Nemzeti-keresztény” kormányunk mikor fogja rendre utasítani ezeket?! Mikor borítja rájuk az asztalt és fogja már be végre a szájukat?! Mikor állnak ki a nemzet, a magyarság mellett sérelmek esetén?! Vagy vannak, akik fontosabbak, mint a többségi magyarság?!

….ez a gusztustalan,ápolatlan senkiházi ne szóljon bele a MAGYAROK dolgába….örüljön hogy eltartjuk őket…pfuj

Auschwitz, Auschwitz, régi szép idők…
Ez a sikerületlen fogpaszta-reklám egy régi – és kicsit se antiszemita – vicc poénját idézi.

Horthy nem lehetett igazán antiszemét, ha a felesége egy nagyhírü szárazláb bankárcsalád kikeresztelkedett leányzója volt.
Ezt a „vádat” a Rebeka ki a Várból! kezdetű röplapról ismeri a nagyérdemű.

….ez a gusztustalan,ápolatlan senkiházi ne szóljon bele a MAGYAROK dolgába….örüljön hogy eltartjuk őket…pfuj

Gazember metelt Banda!
Na es hol vannak a megmenekult “halas” bibik!?
Nostalgia,kave szurcsoles kozben!
Koszonjuk Dolfi es H.Miklos uraknak!🤫

Az első kèp olyan jól sikerült, hogy szinte a szagát is èreztem. Nem szokásom, de muszáj volt köpnöm egyet. Elötte kicsit megköszörültem a torkom, ilyesmi hangja volt, hogy “frrölichh”. De most már jobban vagyok.

Akkor cuculázzák zelensky koszos metéltjét…..

Nem első ese, hogy a zsidó belepofázik a népek belügyeibe szinte mindenhol, ahova beférközött.Ez csakis a gazdanépek hibája, akik ezt megengedik.A magyar sem kivétel, itt sincs egyetlen gerinces hazafi, aki rákiáltana a zsidóra:Coki, zsidó.

Ma is teljesen vállalható amit Horthy írt, semmi törvénybe ütköző nincs benne. Az utóbbi időt elnézve is csak annyi a baj, hogy már nem volt trendi náció alapján kifogásolni embercsoportokat, de 2022-ben ez is megváltozott, már újra lehet. Így nem értem hol a probléma.
“Az összes ilyen beszéd miatt nem ismerhettem meg az apám családját, anyám családjának nagy részét.”
Hazudsz, bár gondolom ez már föl sem tűnik. Ha meghaltak a munkatáborban az azért történt, mert az inga visszalengett egy bajszos osztrák képében, aki nem osztotta Horthy kíméletes eljárását. Bár valószínűbb, hogy a kedves papák egy new yorki zsidónegyedbe emigráltak a táborok felszabadítása után és szartak a fejedre.

Szegény zsidó… Szerinte nem maradt meg sem az anyja, sem az apja családja de valahogy ő mégis megszülethetett pontosan abban az időben vagy kevéssel utána és semmi baja nem lett… És még hány és hány fajtabelije járt ugyanúgy és mind túlélte… Különös nem?

Kedves Mazsihisz!
Egy kérdésem van: Kik a legfontosabb állampolgárok Izraelben?
A válasz alapján nem teszem fel a kérdést, hogy Magyországon kik a legfontosabb állampolgárok.
Azt hiszem diplomatikus voltam.
Van itt egy barátotok, azt mondta ,,El lehet menni!!”
Rátok is vonatkozik…

Egy kérésem lenne csak.
Bárki, aki legközelebb deportálásról dönt, csinálja végig!

Vitéz nagybányai Horthy Miklós, minden érdeme ellenére, egy megbocsáthatatlan árulást is elkövetett a magyar nemzettel szemben, amikor leállította a budapesti zsidók deportálását!

Xarok a zsidókra, a világfájdalmukra, a véleményükre, takarodjanak vissza izrahellbe és ott pofázzanak!
A tetves gci kormányunk meg baxxa meg magát ha ad a véleményére egy rühes zsidónak!
Rendkívül kultúrált hozzászóló. Nem szarik, hanem xarik,…

El lehet kezdeni felvenni a keresztény hitet, és asszimilálódni a magyarságba.
Ha nem megy akkor kuss legyen és irány palesztina. Ott lehet diktálóst játszani.
Megfontolandó.

Rajniss Ferencnek nem tartotta jó ötletnek. Ennek ellenére
voltak akik megpróbálták :

A képeket a Magyar Futár 1944. július 19-i számának 6-7-ik oldaláról másoltam.
Rajtuk nem segitett.
Az okokat Monori Áron, a beszélőn megjelent,
A SZEMBENÉZÉS KUDARCA
című írásában elemzi.
A cikk a keresztény egyházak – enyhén szólva – nemtelen viselkedésével foglalkozik.
Monori idézi a a mauthauseni koncentrációs tábort megjárt dr. Rátkai Károly, volt presbitert :
Mikor a lágerbarakkok között a szörnyű köveken botladoztunk, gyakran találkoztunk mezítlábas, rongyos és éhező foglyokkal, akik valaha papok voltak. Sajnálom, de egyetlen magyar ember sem volt közöttük. (…) Súlyosan hibáztak egyházunk mai vezetői, akik a palást alatt csak megbújni tudtak, nem pedig harcolni.
Megjegyzendő, hogy azok a zsidók se jártak jobban, akik még az első zsidótörvény megszavazása előtt váltak hívő kereszténnyé, mint például Radnóti Miklós és Szerb Antal (, akinek Prohászka Ottkár volt a keresztapja).

a tetühintások is elmehetnek a jó kurva anyjukba izraelbe.

Azt hiszem, mi már mind rendkívül alapos antiszemita nevelést kaptunk a balliberális médiából.

Ha láthatóvá válik a zárójelek közé zárt szöveg, akkor már így néz ki a hozzászólás :

Hála az égnek! Nagyon aggódtunk!

Nem értem! Engem nem zavar, hogy Izraelben a zsidók kinek állítanak emléket, vagy kit hogyan akarnak tisztelni. Az ott az ő országuk, hát csináljanak ott amit akarnak.
Ők milyen jogon pofáznak bele abba, hogy mi melyik történelmi személyiségünkről hogy emlékezünk meg vagy hogy ítéljük meg? Ez Magyarország! Ha nem tetszik valakinek valami, akkor irány az állomás, vár a vasút és lehet haladni. Köszönöm!

Rabbi, pofád lapos!

A jelen posztban eltértem a meghirdetett célomtól (A hozzászólásokból fogok „csemegézni”)..
Egyes hozzászólásokhoz hozzáfűztem a magam gondolatait is. Tettem ezt azért, mert a hozzászólókban meg- és felismerni véltem 1944 nem-zsidó magyarjai egy jelentős részének – a közönyösöknek, a lelkesen egyetértőknek a törvényesített fosztogatás orgazdáinak és a mindenre kaphatóknak – az egyenesági leszármazottait.
2023. szeptember 3.
Kuruc-mentes szabadságomról visszatérve folytatom a szemét szemlézést.
Az alábbi – rendkívül kacagtató című – opusz egy bolti lopással gyanusított asszonynak és magzatának rendőri intézkedés során bekövetkezett haláláról számol be.

A cikk idézi a Daily Mail-t, mely szerint a 21 éves nőnek már volt egy 6 és egy 3 éves gyereke

Ezt a
Az együttérző kuruc-szív egy-egy dobbanása :



Az imént szemlézett mocsokhoz képest a következő

című írás a zsurnalisztika egyik gyöngyszemének tűnik.
Ezt a képet a kuruc-standardnak megfelelő formára retusálták a hozzászólók :



2023. augusztus 18.
Erre a régi viccre
Tanító néni : Mi jut eszetekbe a paradicsomról?
Józsika : A paradicsomleves.
Tanító néni : Remek, Józsika!
Julika : A menyország.
Tanító néni : Julikának piros pont jár.
Karcsika : Punci.
Tanító néni elképedve : Hogy jutott ez az eszedbe a paradicsomról?
Karcsika sírásra görbült szájjal : Nem tehetek róla tanító néni. Nekem mindenről a punci jut az eszembe.
emlékeztetnek a következő íráshoz fűzött hozzászólások :

Kuruc Karcsikáék nem tehetnek róla, nekik mindenről a zsidózás jut az eszükbe.


Tartozunk az igazságnak annak be- és elismerésével, hogy a kuruc.info nem feltétlenül hazudtól meg minden zsidó.
Példa erre az itt olvasható írás.

A hozzászólók nem hagyják magukat megtéveszteni. Ők tudják, amit tudnak.

2023. augusztus 17.
Az izraeli hadiiparról a kuruc.info zsidológusai :

A kuruc.info szószerint idézi az MTI anyagát, az értelmezést a hozzászólók vállalták :



A szélsőséges antiszemita elképzelése szerint még a legbambább magyar is okosabb a zsidónál1. Ékes kuruc-magyar nyelven írt erről a Sepp Dietrich2 nick-nevű hozzászóló:
De “Német”ország3 továbbra is ingyen osztogatja nekik az atom tengeralattjárókat. Ha a vásárolt szajré olyan lesz, mint az vasfityma, akkor a “németek” qrva jól fognak járni! Persze a zsidó selejtért dupla árat fog fizetni a vazallus ország, mert hollókoszt.
1. Bár a zsidó szó egyes számú, de mivel – mint azt minden szittya magyar antiszemita tudja – egyik zsidó olyan mint a másik, a többes szám használata fölösleges zsidó huncutság.
2. A szélsőjobb fórumain sokan és gyakran adnak hangot a náci Németország erőszakszervezetei iránti nosztalgájuknak. Kritikával csak azért emlgetik Adolf Hitlert és az SS-t, mert nem érték el a hozzászóló szerint minimális elvárható eredményt, azaz a végső megoldást.
3. A magyar nyelv kuruc dialektusáben az idézőjelek arra figyelmeztetik az olvasót, hogy ami az idézőjelek között van, annak az ellenkezője se igaz.
2023. augusztus 14.
A mai napra egy írás-füzért kaptunk. A legfrisseb cikk hivatkozik az egyel öregebbre, az pedig a legvénebbre. Vágjunk bele :
A lánc első szeme – az alpári zsidózás kedvelői számára – egy igazi csemege.

A Fidesz a színesbőrű migránsokat legális módon, munkavállalási engedéllyel hozza be, tehát a Fidesz
a sebességkorlátozás betartásával viszi az országot a szakadék felé. Aki ezt az utalást nem érti, ebben az írásban megtalálja a magyarázatot.
A népesség Nagy Lecserélésének (Great Replacement) Fidesz általi végrehajtása felháborodást váltott ki a magyarok körében. Erre válaszul megjelentek a megmondóemberek, akik előadták, hogy szó sincs itt színes bőrű bevándorlásról, mert ezek a külföldiek csak ideiglenes munkavállalási engedéllyel vannak itt, tehát amint az engedélyük lejár, akkor haza fognak térni.
[…]
Azt nem tudom megmondani, hogy ezen megmondóemberek közül mennyi az ellenséges felforgató, akinek feladatához tartozik a hazudozás, és mennyi a hasznos idióta, aki azt mondja vissza, amit az elektronikus zsidó (érts a televizó) mondott neki.
[…]
Az a közhiedelem, hogy az USA a mindenféle fajú népek olvasztótégelye és a korlátlan bevándorlás országa, valójában csak zsidó propaganda
[…]
a nemzetközi zsidó bankárok , valamint a távol-keleti hunyorgó zsidó befektetők (értsd: kínaiak)
[…]
jogvédő szervezetek (értsd: a bankárok és a befektetők által finanszírozott, zsidó felforgató szervezetek)
Kuruc-mércével mérve, a következő láncszem ártalmatlan kérődző. Róla elég ennyi :

A derék kérődző hivatkozza a kurucos gyűlölet-kampányok másik célcsoportját, a cigányságot becsmérlő írást :

[…]


Ez az írás a kuruc-magyar nyelv egyik sajátosságával ismerteti meg az olvasót : az eredetileg magyar szó első betűjét megváltoztatva, egy plusz információt tartalmazó kuruc-magyar szót kapunk. A címben szereplő Cidesz a Cigány és a Fidesz ősszekapcsolásával közli a jámbor olvasóval, hogy a Fidesz a cigányok pártjává lett.
A Fidesz egyben Zsidesz is. Vélhetően további, nem kuruc-kompatibilis csoportoknak is árulja a/az ?idesz a hazát.
Még egy dologra kívánom felhívni a figyelmet : ezt a förtelmet az

itt látható Ábrahám Barnabás történész jegyzi.
A felvételen Ábrahám testvér testvéri karlendítéssel pózol.
2023. augusztus 15.


Ennek az írásnak 100%-ban kurucos a bukéja. A törzsközönség ilyenekre vár, ezeknek örül és örömének ekként ad hangot :


2023. augusztus 13.

A kuruc.info az itt olvasható írásában változtatás nélkül közli az MTI anyagát.
A hozzászólók a pápáról alkotott véleményükkel szórakoztatják egymást.

2023. augusztus 12.


A kuruc.info az itt olvasható opuszban számolt be arról, hogy az RB Leipzig labdarúgócsapata szerződteti a francia Castello Lukebát.
Kezdetnek olyan hozzászólások, amelyeket az elkövetőik vélhetően korábbi írásokra adott reagálásokból, copy/paste technikával állítottak össze :

És most meglepetésként egy olyan hozzászólás, amely a kötelező troglodita hőbörgés mellett emberi gondolatokat is tartalmaz :
Tessék megszokni, hogy innentől ők a franciák. A nemzeti identitás, az állam és a határ nincs kőbe vésve, csak a prémestalpú2 testvérek verik a tamtamot, hogy a határok márpedig nem változtathatóak meg. De.
A világ folyamatosan változik.
A francia, mielőtt elniggeresedett3, is a világ legvegyülékebb népeinek egyike volt. Az, hogy francia, azt jelenti, hogy egy bronzkori óeurópai (baszkokkal rokon) népességre rátelepült a Kr.e. XV. század magasságában egy kelta (gall) népesség, erre a Kr.e. III. századtól nyomokban, majd az I. századtól intenzíven egy római latin, jórészt inkább csak nyelvileg és kulturálisan, mint genetikailag, majd erre egy frank germán vezető réteg a VI. században, amire még jöttek normannok főleg persze, Normandiában, de másfelé is a IX. század során. Nyelvük egy kelta-latin vegyülék. Délen nagy mennyiségben jött be hozzájuk baszk, katalán, spanyol és arab, na meg berber kalózok, és afrikaiakat is importáltak már a középkorban is.
A népek változnak. A türk bolgárok elszlávosodtak, az ázsiai lappok finnugor nyelvűek, a méd kultúrára rátelepült az iráni perzsa,a sumérra a sémi akkád, majd a szintén sémi asszír. Az ógörögök szőke, európai törzsek voltak, a mai görögök már lényegesen déliebbek. Még az afrikaiak se egyformák. teljesen más antropológiai jegyei vannak egy bantunak, egy etiópnak, egy kongóinak, egy zulunak vagy egy hauszának.
Ha tetszik, ha nem – általában azt szoktuk mondani, nem tetszik – a francia népesség lecserélődik feketére, vagy legalábbis jelentős részben kap afrikai géneket. Ma már több fekete beszél franciául, mint fehér, ha a világ összes francia anyanyelvűjét egymás mellé raknánk, akkor az árnyalat igencsak nem világos. Hogy a nyelv nem azonos a nemzetiséggel, a kultúrával és az önazonossággal? Ez alapvetően igaz, de mindig a többség a döntő. Ha hatalmas többségbe kerülnek a fekete színű “franciák”, akkor onnantól, ők a franciák. Hogy ezek már nem azok a franciák? Bocsánat, a jelenlegi görögök se az ógörögök, és a jelenlegi zsidók se a Biblia népe, és a jelen svédek se a vikingek. Erről szól a történelem: a változásról. Hogy ez inkább degeneráció? Igen, szerintem is.
Másrészről pedig, szerintem nekünk egyrészt nem kell túl sok könnyet ejteni a franciák miatt, ismert okokból, akkor se, ha egy nagy kultúrnemzet halála akkor is megrendítő, ha az ellenségünk.
Harmadrészről pedig, ami felől NEKÜNK aggódnivalónk van, és még tehetnénk ellene, csak a társadalom többségének hitványsága miatt ez igencsak valószínűtlen, az, hogy a leggyakoribb magyar családnevek jelenlegi Kovács, Szabó, Kiss, Nagy, Tóth sorrendjét 2100-ra ne váltsa fel a Lakatos, Rostás, Farkas, Kolompár, Rézműves nevek.
A kuruc-nyelv a magyar nyelv rasszista fejleménye.
A kurucon műveletlenségnek számít a román, a feketebőrű, afróamerikai és a néger szavak bármelyikének a használata.
-
- Jelenleg a kuruc.info az egyetlen olyan szélsőjobboldali orgánum, melynek jelentős hozzászólói tábora van
-
- A szótárból eltávolított
románhelyett a szőrös- vagy pelyhestalpú. A bocskoros is elfogadható.
- A szótárból eltávolított
-
- A szótárból eltávolított
feketebőrű,afróamerikaivagynégerhelyett a nigger szó a tájba illő idióma.
- A szótárból eltávolított
2023. augusztus 11.

Az interjút lényegében korrekt módon ismertette a kuruc.info. A hozzászólók a tőlük elvárhatót hozták.

Az egy világkormány azaz egy totális diktatura felé vezető utat 25 pontban foglalták össze amit Rothschild hirdetett ki az illuminátus rend élén 1773-ban.
1, Használj erőszakot és terrort inkább, mint tudományos vitát.
2, Prédikálj „Liberalizmust ” a politikai hatalomhoz.
3, Kezdeményezz osztályharcokat.
4, A politikusok muszáj, hogy ravaszak és megtévesztők legyenek – a legkisebb erkölcsi norma sebezhetővé teszi a politikust.
5, Bontsd le a „meglévő rendszereket és törvényeket „Építsd újra az összes meglévő intézményt”.
6. Maradj láthatatlan addig a percig, amíg akkora erőt szerzel, hogy már sem ravaszság sem erőszak már nem képes aláásni.
7, Használj tömeg pszichológiát a néptömegek kontrolálására. „ Abszolút zsarnokság nélkül nem uralkodhatsz”
8, Támogasd az alkohol fogyasztást, a kábítószereket az erkölcsi korrupciót, mindenfajta bűnöket és szisztematikusan használj ügynököket a fiatalok megrontására.
9, Szerezd meg a tulajdonokat bármilyen formában biztosítsd a tulajdonjogodat.
10, Szíts háborúkat és kontroláld a béketárgyalásokat úgy, hogy egyik fél sem szerez területeket így eladósodnak, ezzel a hatalmunkba kerülnek.
11, Válassz olyan embereket az állami hivatalokba akik „szolgálnak és engedelmeskednek a parancsainknak így készen állnak hogy zálogai legyenek a játékunknak”.
12, Használd a sajtót propagandára a nyilvánosság felé, miközben a háttérben maradsz tisztán a felelősségre vonástól.
13, Hitesd el a tömegekkel hogy kriminálok áldozatai. Az után, állítsd helyre a rendet így megváltónak fogsz látszani.
14, Kreálj financiális pánikot. Használj éheztetést a tömegek kontrolálására.
15, Szivárogtasd be a szabadkőművességet, hogy érvényesíteni tudják az igazi természetüket a páholyok a filantrópiában. Terjesszék az ateizmust a „Goyim” pogányok között.
16, Ha eljön az óránk, amikor a mi urunk az egész Föld koronázott ura lesz,az ő befolyásuk megszűnik és minden, ami útjában áll.
17, Használj szisztematikusan megtévesztéseket, jól hangzó kijelentéseket, népszerű mondásokat. Mindig meg lehet tenni annak az ellenkezőjét, ami meg lett ígérve…….úgy sincs következménye.
18, A terroruralom a leggazdaságosabb megoldás a gyors alávetettségnek.
19, Álruhába öltöztetett politikai, gazdasági, pénzügyi tanácsadók szerzik meg a mandátumokat diplomatikusan anélkül, hogy félnünk kéne, hogy kiderül „ a titkos erő a nemzeti és a nemzetközi ügyek mögött” .
20, Egy Globális kormányzás a cél. Fontos lesz óriási vagyonra szert tenni, hogy a goyim-ok még a legnagyobb szerencséjük ellenére is tőlünk függjenek olyan széles körben, hogy együtt zuhanjanak a fenékre a kormányaikkal a nagy politikai összeomlás napján.
21, Használj gazdasági háborút. Rabold el a goyim-októl a földjeiket és iparaikat magas adóval és egyenlőtlen versenyekkel.
22, Vedd rá a goyim-okat hogy pusztítsák egymást, hogy csak a proletárok maradjanak a Földön és egy néhány választott milliomos számunkra és elegendő rendőr és katona a védelmünkre.
23, Hívd „The New Order” ( Új Rend ) jelölj ki egy diktátort.
24, Téveszd, zavard meg a fiatal generációt azzal, hogy olyan teóriákat, alaptörvényeket tanítasz nekik, amikről tudjuk, hogy hamisak.
25, Csavard ki a nemzeti és nemzetközi törvényeket először ellentmondásossá, ami elhomályosítja, majd teljesen elrejti. Helyettesítsd döntőbíráskodással.

” A küzdelmet és a gyűlöletet az emberek között nagyon sajátosan érdekelt társaságok táplálják.
Ez egy apró, gyökértelen, nemzetközi klikk, amelyik egymás ellen fordítja az embereket nem akarja, hogy békében éljenek.
Ők azok az emberek, akik otthon vannak mindenhol és sehol sem.
Akinek nincs talajuk, ahol felnőttek.
Aki ma Berlinbe él, holnap Brüsszelben, holnapután Párizsban.
Aztán újra Prágában vagy Bécsben vagy Londonban és akik otthon érzik magukat mindenhol.
Ők az egyetlenek akiket nemzetközieknek nevezhetünk.
Mert mindenhol tudnak üzletelni.
De a nép nem követheti őket
A nép kötődik a gyökereihez, kötődik szülőföldjéhez
Kötődik a lehetőségekhez, amit az országa, a nemzete tud adni…”
( Adolf Hitler )


2023. augusztus 9.


Ha eltekintünk az arcpirító címtől és a pápa képéhez hamisított háttértől, akkor az imént idézett írás tárgyilagosnak mondható.
Viszont a hozzászólások …



Az admin megjegyzése :
Projects
MEMRI‘s work is organized into projects, each with a specific focus. The main subjects the organization addresses are jihad and terrorism; relations between the U.S. and Middle East; pro-democracy and pro-civil rights views; inter-Arab relations; and anti-Semitism.
A MEMRI TV logóját viselő kép ebből a videóból lett kivágva.