A postban arra keresem a választ, hogy mit jelent magyarnak lenni.
Először is tisztázzuk, hogy kikről beszélünk és kikről nem :
| Semmi estre se tekintjük magyarnak a – zsidókat Amint azt a haza egyik bölcse, Bistrán Demeter a Kuruc.info nevű szaklapban megjelent tanulmányában kifejtette : A magyar: magyar. A zsidó: zsidó. Nincs olyan, hogy „zsidó magyar”. – cigányokat Amint azt a haza egy másik bölcse, Csonthegyi Szilárd a Kuruc.info nevű szaklapban megjelent tanulmányában kifejtette : … jelenleg Trianontól sújtva, szétszakítva, feldarabolva még a cigányokkal is hadakoznunk kell, mind az utcákon, mind a szülőszobán, enyhén szólva nem ideális helyzet. A beilleszkedés teljesen kizárt e csoport esetében, ráadásul talán nem csak a saját nevemben beszélek, amikor azt mondom, hogy ezzel a csoporttal eleve nem akarok egy hazán osztozni, akkor se, ha tisztességesen él ezentúl. Magyarország nem két népség hazája, hanem egyé. (Elég baj nekünk az, hogy földjeink és nemzetünk egy nagy része jelenlegi határainkon kívül van.) A legbiztosabb megoldása a cigánykérdésnek a reménytelen és nem kívánatos integrálás helyett egy saját Cigányisztán létrehozása lenne valahol nekik, lehetőleg Európától messze, például nemzetközi összefogással. – nem elég fehéreket, LMBTQ jellegüeket, filoszemitákat és pirézeket Magától értetődik. Szálasi Ferenc dühösen forog a sírjában, mivel ő csupán az aszemita szóval írta be a nevét a nyelvújítók nagykönyvébe, ez Csonthegyi az azingarus szóval simán előzte őt. |
Az irredenta költő Sajó Sándor 1910-ben, a Magyarnak lenni … című versében azt találta közölni, hogy
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Érdekes lenne tudni, hogy ha a kuruc – alább elemzett – írását elolvashatta volna Sajó Sándor, akkor hogy hangoznék az idézett lózung.
Extra :: 2025. május 15. 16:42 :: 98 hozzászólás link a cikkhez
XIV. Leó a történelem első mulatt pápája
Genealógusok kiderítették, hogy Robert Prevost anyai nagyszülei Haitiből való négerek voltak.

Sokan már most is egy néger pápában reménykedtek, de ha az nem is, legalább egy mulatt, úgy tűnik, összejött nekik

Alekszandr Dugin Robert Sarah guineai bíborost szerette volna pápának, aki szerinte „hagyománytisztelő, hisz Istenben, és feketeként autentikus a hite, mert a feketék kevésbé tisztességtelenek, mint a fehérek”
Ez a lengyel cionisták által üzemeltetett Twitter-profil szintén úgy vélte, hogy eljött az idő az első afrikai pápa számára, mert Sarah bíboros úgymond „csodákat tehetne az egyház számára”
Lauren Witzke amerikai ortodox keresztény politikai aktivista szerint a pápa támogatja a migrációt, dicséri George Floydot, támadja az amerikai nacionalista (MAGA) tervet, támogatja az oltásokat, tehát ugyanazt a liberális vonalat követi, mint az amerikai katolikusok többsége, köztük Joe Biden
Következésképpen gazsulálni fog a zsidóknak.
Részletekért klikk a QR kódra, vagy erre a linkre.

Frissítés: fokozódik a helyzet a pápa pedigréjével kapcsolatban
Kiderült ugyanis, hogy a felmenői között nemcsak négerek, hanem zsidók is lehetnek. Ezt nem más, mint maga az egyik unokatestvére állítja a legrégebbi amerikai zsidó lapban.
±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±





