Hungarian Zero Tolerance™ : Ugatni szabad, harapni nem!
A kormányzat valóban szájkosarat rak a harapni vágyó antiszemitákra. A vegetáriánus étrendre kényszerült zsidó-falókat vigasztalja az a tudat, hogy legalább ugatni[1] büntetlenül lehet.
Mivel a kannibálok vicsorgására fütyülnek, a tettleges antiszemitizmustól meg a kormányzat hatékonyan védi őket, a zsidóság intézményei is elégedettek.
Ennek az idilli állapotnak a vesztesei azok, akiket a környezetük zsidónak tart annak ellenére, hogy ők magyarnak és csak magyarnak vallják magukat.
Az ő számukra az ugatás joga azt jelenti, hogy bárki bármikor gúny tárgyává teheti az un. magyarságukat[2]. Rajtuk a kormányzat nem mer segíteni, mivel az antiszemiták szavazatai[3]nélkül még az egyszerű FIDESZ-KDNP többség se garantálható.
Egy további kárvallotja a magyar zéró toleranciának az igazságszolgáltatás.
A Tett és Védelem Alapítvány 2013-ban feljelentést tett a kuruc.info Holokamu aloldalának elérhetetlenné tétele érdekében.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség kezdeményezte az aloldal végleges hozzáférhetetlenné tételét, majd a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2015. június 11-i jogerős döntésével elrendelte az elérhetetlenné tételt. A bíróság értesítette a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságot (NMHH) a kuruc.info Holokamu aloldalának végleges elérhetetlenné tételéről.
Az NMHH pirulás nélkül közölte, hogy technikai problémák miatt nem képes az aloldal elérhetetlenné tételére.
Ne menjünk bele a kuruc.info létjogosultságának a megvitatásába.
A bíróság itélt, az itéletét elszabotálták. Ez – az ítélet tágyától függetlenül – az igazságszolgáltatás súlyos sérelme.
A kuruc.info Holokamu és más botrányos ügyek felvetik az ugatási jog keretek közé szorításának a kérdését.
Egy 2011. október 23. történt eset sajtóvisszhangjában megszólalnak a jogi kerettel kapcsolatos álláspontok képviselői.
Az eset :
2011. október 23-án egy bizonyos Nagy György egy héber nyelvű holokauszttagadó táblát tartott a magasba a Milla tüntetésén részt vevők tömegében. Ezért jogerősen másfél év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, eltiltották politikai rendezvények látogatásától, és kötelezték arra, hogy látogasson el a Yad Vashembe, Auschwitzba vagy a Páva utcai Holokauszt Emlékmúzeumba. … Nagy György nem kíván elmenni a jeruzsálemi Jád Vásémbe vagy Auschwitzba és a Páva utcába se.
A holokauszttagadás kriminalizálását kontraproduktívnak és ezért ártalmasnak tartó Révész Sándor 2013. február 3-án, a Beszélő online portálon
Nesztek, ítélet!
című írásában, mint elrettentő példával foglalkozott az üggyel :
A per lehetőséget adott egy senkinek arra, hogy valaki legyen. Ott állt az állástalan, szociálisan rászorult kisnáci a bíróság előtt öntudatosan, és az alapvető emberi jogokra hivatkozott – a magyar alkotmányosságot és a magyar demokrácia minőségét a legkövetkezetesebben védelmező Sólyom-féle Alkotmánybíróság szellemében: teljes joggal. Példát mutatott a nácik felé hajló fiataloknak, miként lehet olcsón és fájdalommentesen hőssé válni. A kurucinfo címlapján tündökölni. Ki tud egy mai magyar fiatalnak ilyen rövid, királyi utat mutatni a hőssé váláshoz?
Írását a
Kinek hiányzik, hogy ez a pimasz kisnyilas ott vigyorogjon mártírjaink emlékmúzeumában?!
kérdéssel zárta.
Három nappal később Pásztor Tibor az
Értelmes ember nem zsidózik, a hülyéknek tilos!
című írásában reagált Révesz Sándor cikkére :
Kellett nektek büntethető holokauszttagadás? – kérdezi Révész Sándor.
Igen, kellett.
Nyilván nincs vita Révész Sándor és köztem abban, hogy olyan országot szeretnénk, ahol nincs vagy nem jelentős a közéletben a rasszista, antiszemita és más kirekesztő közbeszéd. Nem elfogadott a homofóbia, a szegényellenesség, a hajléktalanok üldözése. Ahol bárki lehet náci, amíg ezt otthon, a négy fal között csinálja. Csakhogy az elmúlt 22 év alatt, amíg nem volt ezeket szankcionáló törvény, nem jó irányban változtak a dolgok. Húsz éve még botrány volt, amikor bőrfejűek kifütyülték Göncz Árpádot, százezres tüntetés volt, amikor Csurka „Lebensraumról” és a lakosság „genetikai romlásáról” írt. Ma ezek föl sem tűnnének.
…
Nem, én sem gondolom, hogy ez az egy, a holokauszttagadást tiltó törvény megoldja Magyarország összes rasszizmussal, antiszemitizmussal, nyilasdédelgetéssel kapcsolatos problémáját. Ma a legnagyobb ilyen jellegű problémát a rasszizmus, elsősorban a cigányellenesség jelenti. A bírói gyakorlat olyan beszédmódot legitimál, olyan cselekvéseket tűr el arra való hivatkozással, hogy nincs benne felszólítás közvetlen erőszakra, amelyeknek egyenes következménye volt a cigányok elleni sorozatgyilkosság. Hiszen eleinte oda mentek ölni, ahol nem sokkal előtte a Magyar Gárda provokált. Ma az átlagember föl sem kapja a fülét, ha cigányozást hall. Ma nem divat a PC, egy vaskos cigányozás jó heccnek, szókimondásnak minősül, és ez borzasztó.
Végül az antiszemiták legaljának képviseletében, az IDF-veteránból kuruc-főmunkatárssá züllött Hering József a kuruc.info Holokamu aloldalán megjelent
Nem volt holokauszt” – Nagy György választhat Auschwitz és Jeruzsálem között – jogerős az ítélet”
című írásában így kommentálja az ítéletet :
Nagy György 42 éves informatikust a Fővárosi Törvényszék jogerős ítélettel egy héber nyelvű tábla fölmutatásáért Auschwitzba, Jeruzsálembe vagy a budapesti holokauszt-múzeumba küldené, miközben Biszku Béla bíróság elé állítását egyre csak húzzák-halasztják. A másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre is ítélt férfi nem kíván a bíróság által kijelölt helyekre utazni, hanem jogorvoslatért a Kúriához fordul. Anyagi helyzete miatt ügyvédje azonban egyelőre nincs.

A holokauszt-tagadás kriminalizálásával kapcsolatban arról volt szó, hogy mi minden alkalmatlan az antiszemitizmus visszaszorítására. Arra a kérdésre, hogy mi alkalmas, sokak – köztük az UNESCO és a TEV – válasza : az oktatás.
Még a magamfajta laikus számára is nyilvánvaló, hogy az alábbi feltételek teljesülése nélkül, az oktatásügy korlátozott mértékben alkalmas az antiszemitizmus visszaszorítására.
A minimálisan szükséges feltételek :
– kellő számban legyenek antirasszista, toleráns, demokratikus érzelmű tanárok, akik
– az iskolán kívüli behatásoktól elzárt,
– homogén összetételű iskolai osztályokkal dolgozhatnak.
Bár az imént említett feltételek egyikét se tartom ma Magyarországon teljesíthetőnek, a pirézekkel együtt várom a csodát.
~~~~~~~ * ~~~~~~~
[1]

Német Dániel fotóját az
Új dísz került egy parlamenti dolgozószobába: egy 57 cm-es bronz Horthy-szobor (gumicsontból)
címen a 444.hu-n megjelent írásból másoltam. A képen látható honleány, miként a divatra adó honfiak is, bocskai kabátban feszítenek (fájdalom, de minden jóindulata ellenére a kardot már nem engedélyezhette Kövér László).
A cikk írója, Herczeg Márk pár kérdést intézett Duró Dóra nemzetes asszonyhoz (,akinek az irodájából követheti figyelemmel a Főméltóságú Úr a magyar királyi parlament munkáját).
Azokról a zsidótörvényekről, amik már eléggé expliciten vonatkoztak a zsidókra, Dúró azt mondta: Én úgy gondolom, hogy fontosabb egy államférfinek a magyarsághoz való viszonya, hogy mit tett a magyarságért, mint az, hogy mondjuk hogyan viszonyult a zsidósághoz.
Arról, hogy akkor a zsidók nem voltak-e a magyarság részei, nem tudott már beszélni, mert ez messzire vezető kérdés, és mennie kellett ebédelni.
[2]
Egy, az ugatás jogával élve büdös zsidózó szarházi miatt hagyta el a sportriporteri pályát Vitray Tamás.
[3]
A Telex.hu egy fényképpel valamint

statisztikai adatokkal támasztja alá
