Extra :: 2025. június 7. 21 :13 :: 210 hozzászólás link a cikkhez
D-nap: amikor az amerikai balekok és a brit buzik megmentették a világot Hitlertől
Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.
Megöltük a fivéreinket – ezekért!
A szövetségesek partraszállása megfeneklett volna, ha a szovjetek nem kötik le a német hadsereg jobbik részét, valamint az olasz, magyar és román hadsereget a keleti fronton. A támadó első hullámok a normandiai partokon részben elítéltekből vagy más „gyanús elemekből” álltak, vagyis azokból, akiket az amerikai kormány „nemkívánatosnak” tartott, akár bűnözői tevékenységük, akár politikai ellenzékiségük miatt. Őket likvidálva Németország valójában szívességet tett az USA-nak.
Az ardenneki offenzívát (1944.12.16. – 1945.01.25.) az angolszászok váratlan időjárási viszonyok, zord téli körülmények miatt nyerték meg, amelyek jelentős mértékben akadályozták a német hadi- és üzemanyag utánpótlását. Ennek semmi köze nem volt a harci hatékonysághoz. (A németeknek az időjárás rendszeresen megnehezítette a háborút. Többször is elvesztettek olyan csatákat, amelyeket megnyerhettek volna, ha nem lett volna extrém hideg és hó.)
1944. június 6-án Európa elveszítette a második világháborút. Ha itt megállíthatjuk a németeket… akkor a jövőben eláraszthatjuk Európát afrikaiakkal és muszlimokkal… és a gyerekek megváltoztathatják a nemüket
A jenki bakák, különösen a feketék, hírhedtek voltak a nemi erőszakról. Óvatos becslések szerint 1942 és 1945 között 14 000 nemi erőszakot követtek el amerikai katonák Nagy-Britanniában, Franciaországban és Németországban, csak 1945 novemberéig 11 000 súlyos szexuális bántalmazás történt. (J. Robert Lilly Taken by Force: Rape and American GIs in Europe in World War II (2007)
Az amerikai katonai parancsnokság szisztematikusan terjesztette – majd kihasználta – azt a mítoszt, miszerint a francia nők szexuálisan tapasztaltak és könnyen kaphatók. Az ebből fakadó erkölcsi káosz – a prostituáltakkal való nyilvános szextől a nyílt erőszakig – megrémítette a háborúban kimerült és demoralizált francia lakosságot. A Stars and Stripes amerikai katonai újság közvetlenül a D-nap után elkezdett fényképeket közölni amerikai katonákról, akiket francia nők imádó tekintettel néznek vagy megcsókolnak. „Ezért harcolunk” – így szólt a 1944. szeptember 9-i címlap, amelyen tapsoló francia nők képe és a következő felirat volt látható: „A franciák megőrülnek a jenkikért” (The French are nuts about the Yanks). A szex ösztönző hatása „az amerikai katonák motiválása volt” – így fogalmaztak az amerikai katonai vezetők, akik mitikus keretekbe helyezték a Franciaország „felszabadítására” indított hadjáratot, amelyben férfias férfiak érkeztek egy távoli földről, hogy megmentsenek egy elnőiesedett és tehetetlen nemzetet. Ezekben a narratívákban Franciaországot egy férfiatlan országként ábrázolták, amely tele van szexuális kalandok lehetőségével. Ez a francia nők számára „egyenruhás banditák” által gyakorolt „terroruralmat” eredményezett. 1944 októberében a Franciaországot megszálló amerikai hadsereg által nemi erőszakkal vádolt 180 katona közül 130 fekete volt. A nemi erőszak elkövetése miatt kivégzett 29 katona közül 25 néger volt. 1944 és 1946 között több ezer nemi erőszakot nem jelentettek be. (Mary Louise Roberts: What Soldiers Do: Sex and the American G. I. in World War II France, 2013)
Feketéket és arabokat látok mindenhol… Persze, kölyök, Párizsban vagy, és mi elveszítettük a háborút
Amerikai katonák a második világháború után Európában gyakrabban követtek el személyek elleni bűncselekményeket – különösen nemi erőszakot és különböző formájú testi sértéseket – és vagyoni bűncselekményeket, mint azt az akkori vádemelések és büntetőeljárások statisztikái mutatták. A háború utáni első évben, 1945 májusától 1946 júniusáig az abszolút bűncselekmények száma a csapatok létszámának csökkenésével együtt csökkent, de a bűncselekmények aránya ugyanebben az időszakban nőtt. (Crimes Committed by U.S. Soldiers in Europe, 1945–1946, mit.edu, 2016.05.01.)
Miriam Gebhardt német történésznő szerint az amerikai katonák Nyugat-Németország szuverenitásának 1955-ben történt visszaszerzéséig mintegy 190 000 német nőt erőszakoltak meg, és a legtöbb támadás az országrész amerikai megszállását követő hónapokban történt. Állításait részben bajor papok által 1945 nyarán vezetett jelentésekre alapozza, amelyekben a legfiatalabb áldozat hétéves, a legidősebb 69 éves volt. A jelentések arra késztették a szerzőt, hogy összehasonlítsa az amerikai hadsereg viselkedését a Vörös Hadsereg által az ország keleti felében elkövetett erőszakos túlkapásokkal, ahol a brutalitás, a csoportos nemi erőszak és a fosztogatások uralták a szovjet megszállásról kialakult közvéleményt. Gebhardt azonban azt állítja, hogy a Felső-Bajorországban elkövetett nemi erőszakok azt mutatják, hogy a háború utáni Németország déli és nyugati részén ugyanez volt a helyzet. (Miriam Gebhardt: Als die Soldaten kamen, 2016)
Bár a második világháború alatt az amerikai katonák által elkövetett szexuális bűncselekmények áldozatai többnyire nők és lányok voltak, a férfiak és fiúk elleni nemi erőszak és szexuális zaklatás sem volt ritka. (The US Army and Male Rape during the Second World War, sagepub.com, 2020.06.11.) Egyes európai országokban máig gyűlölik az amerikaiakat a „felszabadításuk” során végrehajtott terrorbombázásaik miatt.
Tim Wise fehérellenes zsidó agitátor : „Alig lesznek már fehérek, akik azt gondolják, hogy az ötvenes évek voltak a jó öreg napok, mert alig lesznek fehérek, akik ténylegesen emlékeznek rájuk, és így képesek leszünk okítani őket pontosan és őszintén anélkül, hogy megsértenénk a becses érzéseiteket vagy az úgynevezett legnagyobb generáció érzéseit, amelynek a fehér kontingense fejnehéz volt erkölcsi gazfickókkal, akik csak azért segítettek megmenteni a világot a fasizmustól, hogy hazatérve ellenezzék annak befejezését itthon, Amerikában, az ujjukat sem emelve fel a (fekete) polgárjogi harc érdekében. Rendben, mert negyven év múlva az ország fele fekete vagy barna lesz, és semmit sem tehettek ellene.”
1940 júniusa és 1945 májusa között az angolszászok összesen 1570 francia várost és települést bombáztak. A civil áldozatok száma legalább 68 778 férfi, nő és gyermek volt, a sérültek száma meghaladta a 100 000-et. A bombázások által teljesen megsemmisített házak száma 432 000 volt, a részben megsemmisült házaké pedig 890 000. (Eddy Florentin, Quand les Alliés bombardaient la France, 1997). 1944. május 27-én egyetlen napon ugyanannyi francia civilt öltek meg az amerikai bombázók, mint ahányan 2001. szeptember 11-én vesztették életüket a New York-i ikertornyok elleni támadásban. (Jean-Claude Valla: La France sous les bombes américaines 1942-1945, 2001)
A második világháború alatt rádióműsorokban és repülőgépekről ledobott röpcédulákon az amerikai és brit légierő bejelentette, hogy ők felszabadítók az „olasz barátok” számára. Ennek ellenére a terrorbombázásaik 60 000 olasz civil áldozatának kétharmada 1943 szeptemberében, az olasz fegyverszünet aláírása után halt meg, amikor Olaszország már nem volt ellenség. Több mint 60 városban – köztük Rómában – több százezer otthon semmisült meg a Liberator névre keresztelt B-24-es nehézbombázók ismételt támadásai során. Churchill és tanácsadói azt a stratégiát részesítették előnyben, amelyet „hajléktalanításnak” (dehousing) neveztek – vagyis a fő ipari városokban a háborút elősegítő létesítmények megtámadását, de ezzel egyidejűleg a közeli lakóépületek megsemmisítését. Az elképzelés az volt, hogy a Mussolini legvalószínűbb ellenfeleinek számító munkásosztályt demoralizálják azzal, hogy megölik, megsebesítik és hajléktalanná teszik őket. („Bombing among friends”: Historian probes Allied raids on Italy, cornell.edu, 2023.01.26.)
Figyeljetek, srácok! Ha Hitler eléri, amit akar, akkor Anglia nem lesz biztonságos hely észak-afrikaiak számára, hogy megerőszakolják az unokáitokat, és a hitelezőim nem ezt a világot akarják. Mindnyájan tegyétek a kötelességeteket!
A német városok „stratégiainak” mondott terrorbombázása során brit és amerikai bombázógépek támadták az ipari városokat, gyárakat, vasútvonalakat, repülőtereket és gátakat, amelynek következtében több mint 600 000 civil vesztette életét. (Allied Bombing of Germany, worldhistory.org, 2024.04.18.) A német civil áldozatok valós száma azonban a drezdai „bombaholokauszt” áldozatainak számával való évtizedes zsonglőrködés miatt valószínűleg nagyságrendekkel magasabb lehet.
Egy 100 éves amerikai veterán: „Annyira fel vagyok háborodva, hogy mindaz, amit tettünk, amiért küzdöttünk, és amiért a fiúk meghaltak, mind a semmibe vész, az országunk a pokolba megy egy füles kosárban, már egyáltalán nem az az ország, ahol felnőttem, senki sem fogja élvezni azt, amit én élveztem, senki sem fogja megkapni azt a lehetőséget, amit én kaptam, ez már nem ugyanaz, és ők nem ezért haltak meg…”
Magyarországon az angolszász terrorbombázások 19 000-30 000 halálos és 25 000 sebesült áldozatot követeltek a polgári lakosság körében. (Pataky Iván, Rozsos László, Sárhidai Gyula: Légi háború Magyarország felett, 1993) Harctéri teljesítménye alapján az amerikai hadsereg semmilyen értelemben nem volt felsőbbrendű a német vagy a szovjet hadsereghez viszonyítva. Csak egyetlen amerikai tábornok, Patton volt összehasonlítható a legjobb szovjet és német tábornokokkal, de őt meggyilkolták, mert nem tisztelte a zsidókat.
„Uraim! Ma reggel arra a megbocsáthatatlan következtetésre jutottam, hogy a rossz oldalon harcolunk. Az egész háborút a fasisztákkal kellett volna megvívnunk a kommunisták ellen, és nem fordítva. Attól félek, hogy talán ötven év múlva Amerika drága árat fog fizetni ezért, és a korrupció és a degenerált erkölcsök országává válik.”
A háború menetében ugyan Sztálingrád jelentette a fordulatot, de az amerikai hadianyagszállítások és a nyugati front megnyitása nélkül a Szovjetunió nem tudta volna legyőzni Németországot. Ezt ma már nyugati, sőt orosz hadtörténészek is elismerik.
1945-ben nemcsak Németország veszített, hanem minden fehér veszített.
Végeredményben az állítólagos „legnagyobb generáció” (the greatest generation) degenerált fajárulóinak és rászedett balekjainak köszönhető az a példátlan válság, amely többé-kevésbé az egész fehér emberiséget sújtja demográfiai (katasztrofális natalitás), erkölcsi (LGBTQ, transzveszticizmus, pornográfia, pedofília stb.), gazdasági (fiat valuta, eladósodás, dezindusztrializáció stb.) és antropológiai (fajkeveredés, IQ-szint csökkenése, férfi és női sterilitás növekedése stb.) értelemben egyaránt. De legalább nem németül kell beszélnünk.
GI – Kuruc.info
±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±
| Erre az idétlenségre 210 idétlen hozzászólás érkezett. A hozzászólók többsége a komment-társak lezsidózásával önkielégített. A hely Paracelsusától megtudhatjuk azt is, hogy mit kellet és lehetett volna tenni a győzelemért. Ezt : |
±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±±